Kiskunfélegyházi Zongorista Szakmai Nap

Február 06-án rendezték meg a 2. Kiskunfélegyházi Zongorista Szakmai Napot a Kiskunfélegyházi Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskolában. Az egész napos rendezvény keretében Dr. Zsigmondné Dr. Pap Éva és Gerhát László művésztanárok tartottak előadást, majd kurzust a résztvevő diákok és tanárok számára. A délután további részében kerekasztal-beszélgetésen vehettek részt az érdeklődők, majd az est zárásaként a művésztanárok konzervatóriumi növendékei adtak színvonalas koncertet. Iskolánk három zongora szakos tanulója, Simonics Dominik, Simonics Mendel és Simonics Nola vett részt a nyílt órákon, szóló- és hatkezes produkcióval. Felkészítőtanáruk: Horváthné Győri Eszter