Tolnai fuvolatalálkozó – eredmények

A tolnai Fusz János Zeneiskola kétévente megrendezésre kerülő találkozójára, a Tolna Megyei Zeneiskolák IX. Fuvolás Találkozójára 2022. április 7-én került sor. A versenyen két növendékünk vett részt: Popp Alíz ezüst, Kosztancsek Léna bronz minősítést szerzett. Tanáruk Vajda Virág volt, zongorán Győri Eszter működött közre. Szeretettel gratulálunk a gyerekeknek és a tanároknak!

Virányi Sándor III. Regionális Magánének Találkozó – eredmények

2022. április 6-án rendeztük meg a a Virányi Sándor III. Regionális Magánének Találkozót, melyre pécsi, kaposvári, siófoki, mohácsi és bonyhádi énekesek jelentkeztek.  A hiánypótló versenyt először 2019-ben szerveztük meg, 2020-ban a koronavírus miatt elmaradt a rendezvény, tavaly online formában hirdettük meg, idén pedig újra személyes jelenléttel.  A zsűri tagjai Komáromi Alice magánének tanár, egyetemi oktató […]

IV. Tolna Megyei Vonós Verseny

2022. március 29-én iskolánk negyedjére rendezte meg a Tolna Megyei Vonós Versenyt, melyen hegedűs és gordonkás zeneiskolások mérték össze technikai és zenei tudásukat. A versenyre négy településről (Bátaszék, Bonyhád, Paks és Szekszárd) összesen 25 diák nevezett, akik N. Rozgonyi Klára (hegedű) és Csányi Imre Zsuzsanna (gordonka) zsűritagok előtt játszották el versenydarabjaikat. Iskolánk tanulói közül a […]

XXXI. Országos Táncművészeti Fesztivál – elődöntős eredmények

Március 26-án, szombaton tartották Szekszárdon a XXXI. Országos Táncművészeti Fesztivál elődöntőjét, ahol valamennyi részt vevő tánccsoportunk továbbjutott az országos döntőbe, melyet Budapesten fognak megrendezni május 14-én, illetve 21-én. A legkisebbek, az előképző 2. osztályos gyermekek mozdulatművészet nagycsoportja a Nővérek című koreográfiával II. helyezést szerzett (tanáruk: Szarvas Szilvia Mónika), alapfok 2. osztályos gyermekeink mozdulatművészet nagycsoportja a […]

“Az én városom” rajzpályázat eredményei

Bonyhád város 45. születésnapjára írták ki Az én városom rajzpályázatot, melyen több tanulónk is díjazott lett. Az alsó tagozatosok közül Künsztler Emma 3. helyezést ért el, Hoffmeister Szaffi pedig Ferencz Ibolya Polgármester Asszony különdíját nyerte el. Tanáruk: Csábrák Gyöngyi. A felső tagozatosok közül Kerekes Kata, idei Völgység Talentuma díjas tanulónk 1. helyezést ért el, Juhász […]

Bach Mindenkinek Bonyhádon

A Bach Mindenkinek Fesztivál keretében Bonyhádon is szervezünk koncertet a nagy barokk mester tiszteletére. A hangverseny a zeneiskolában (Perczel u. 48.) lesz március 28-án, 17 órától, a Tényi Zoltán hangversenyteremben. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Nemzetközi eredmény a zongora tanszakon

2022-ben online módon rendezték meg a II. Nemzetközi “Zongoramesék” Zongoraversenyt, melyre országhatáron innen és túl 280-an jelentkeztek. Iskolánkból Illés Leila Dóra vett részt a megmérettetésben (felkészítő tanára: Bérces Emese), aki nagyon szép eredményt ért el: kiemelt arany minősítést kapott. Szeretettel gratulálunk!

Tolna Megyei Zongoraverseny – eredmények

2022. március 18-án rendezték meg Szekszárdon a Tolna Megyei Zongoraversenyt, melyen iskolánk hat növendéke vett részt. Bányai Blanka bronz minősítést szerzett, Ferencz Fanni, Gűth Máté és Illés Leila Dóra ezüst minősítést kapott, Bechtel Gerda Hanga és Forray Dóra pedig arany fokozattal térhetett haza. A felkészítő tanárok Bérces Emese, Győri Eszter, Hajdu Borbála és Seleljo Alexandra […]

Kerekes Kata Völgység Talentuma-díjas

Grafika tanszakunk tanulója, Kerekes Kata Bonyhád város március 15-i rendezvényén a Vörösmarty Mihály Művelődési Központban vehette át a Völgység Talentuma díjat. Kata kisiskolás éveit az Aparhanti Általános Iskolában töltötte. Tanulmányi eredménye minden évben kiváló volt. Ezt a teljesítményt a Petőfi Sándor Evangélikus Iskola hatosztályos képzésén a 7. évfolyamon is megtartotta. Első osztályos kora óta az […]

Képzőművészeti eredmények

A Würtz Ádám tiszteletére rendezett Országos Képzőművészeti Verseny döntőjébe a következő növendékeink jutottak be: Bank-Bareith Dorina, Hofmeister Szaffi, Jakab Szófia, Künsztler Emma, Illés Levente, Bölöny Ákos, Darabos Noémi, Bogos Jázmin, Kerekes Kata, Vass Lili Hanna, Rónai Lilla. Felkészítő tanáraik: Csábrák Gyöngyi és Vercse Adél volt. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet a Kárpát-medencében, sőt a világ bármely pontján […]